„A böjt és az alamizsna az ima két hatalmas szárnya.” (Szent Ágoston )
Évezredes keresztény tapasztalat az, hogy az irgalmasságot és a böjtöt Isten szívesen jutalmazza imameghallgatással.
Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása az Egyház örök sajátossága. Az élő krisztusi hit a szeretet lényegéből adódóan folytonosan törekszik a szenvedők, szükségben levők megsegítésére. VI. Pál pápa megfogalmazásában az irgalmasság valójában a „szeretet kultúrájának” alapja. A katolikus egyházban évszázadok alatt kristályosodott ki az irgalmasság cselekedeteinek klasszikus listája:
Az irgalmasság testi cselekedetei:
1. az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket ruházni,
4. az utasoknak szállást adni,
5. a betegeket és
6. a börtönben levőket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.
Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.
A böjtöt Jézus maga ajánlja tanítványainak a sátán elleni harc hatékony fegyveréül: „ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17,21) Nélkülözhetetlensége mellett ne feledjük el azonban, hogy a böjt kétélű fegyver: átgondolatlan, helytelen és túlzó gyakorlásával ártunk az egészségünknek. Böjt nélkül nehezen képzelhető el komoly imaélet, de a mértéktelen böjtöléssel sok szent tönkretette az egészségét, amit később maguk is hibának láttak. Ezért az Egyház a böjt gyakorlásában mindig bölcsességre és mértékletességre int.
„Meg kell gondolni, ha a lant húrja nincsen eléggé kifeszítve, nem szólal meg. Ha túl van feszítve, érdesen szól. Természetes hát, hogy az önmegtagadás vagy egyáltalában semmi, ha valaki nem fékezi testét annyira, amennyire képes; vagy pedig igen rendetlen, ha testét jobban legyöngíti, mint amennyire az képes. Hiszen az önmegtagadással a test vétkeit kell kioltani, nem a testet.” (Nagy Szent Gergely)