KÉRÉSEDET A SZENTMISE „GYŰJTŐIMÁJÁBAN” (COLLECTA) IS TERJESZD ISTEN ELÉ
Hitéletünk eseményei között a szentmise különleges erővel közvetíti Isten áldását. A hívő közösségnek ebben a szent ünnepében az Egyház kifejezetten arra tart fenn egy részt, hogy a jelenlévő hívek a nagy közös ima részeként a személyes imaszándékaikat, kéréseiket is Isten elé terjesszék. Így az egyéni kéréseink (pl. a Hétlépcsős rózsafüzérben megfogalmazott imaszándékaink is) hozzákapcsolódnak, beépülnek a közösség közös kéréseibe és élvezik a közös imádság különleges áldottságát.
A szentmisének ezt a része már a nevével is felhívja figyelmünket a szerepére: „Gyűjtőimádság”, latinul „Collecta” az elnevezése és már igen régóta, a 4-5. század óta része a szertartásnak. Egészen pontosan a mise bevezető részében a bűnbánati ima, az „Uram irgalmazz” és „Dicsőség” után következő „Könyörögjünk!” felszólítás utáni, kötelezően előírt rövid csend szolgál arra, hogy egyéni imaszándékainkat csendben, magunkban megfogalmazva és elmondva hozzákapcsoljuk az ezután következő, a pap által elmondott könyörgéshez, amely kérés formájában fogalmazza meg az aktuális ünnep vezérgondolatát.
Tarjányi Zoltán teológus így ír a Collecta imádságról a „Misekalauz” című könyvében: „Kezdtük azzal, hogy kiszakítottuk magunkat a világból, s az ő földi házába, a templomba mentünk. Azután magunkra rajzoltuk a megváltás jelét. Majd a bűnbánattal Jézus koordinátáiba helyeztük magunkat: olyan viszonyt akarunk kialakítani az Atyával, amilyenben ő volt, s olyan látószögben törekszünk kapcsolatra embertársainkkal, amilyet ő mutatott be. Ezek után állhatatosan dörömbölünk a Kyryével (az Uram, irgalmazz imádság – V. Sz.), mert tapasztaltuk, hogy rászorulunk a megváltásra. Azután a Glóriával (a Dicsőség a magasságban ima – V. Sz.) szeretetünkkel ujjongva dicsértük őt. Templom, keresztvetés, bűnbánati ima, könyörgés, dicséret lépcsőfokain haladtunk felfelé, hogy megfogalmazzuk személyes gondolatainkat és kéréseinket. Ez szűkszavúan történik, mert csak így történhet. Nem akarjuk kicsinységünket szószaporítással nagyságnak álcázni. Mégis meg akarjuk fogalmazni kéréseink által önmagunkat, vele szembeni léthelyzetünket, hiszen eddig is az ő kegyelméből, őérte éltünk, s még inkább ez a vágyunk a jövőben.” (i.m. 46. o.)