Lukács evangélista így számol be Jézus szavairól, amelyeket közvetlenül mennybemenetele előtt mondott apostolainak:
„megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Judeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)
Hamarosan el is kezdődött a tanúságtételek máig tartó láncolata. Az első nevezetes tanúságtétel Pünkösdkor, a Szentlélek eljövetelekor történt, aminek nyomán aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk, majd az Úr „naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.” (ApCsel 2,47)
Amikor Pétert és Jánost elfogták Jeruzsálem elöljárói, megfenyegették őket és megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek és tanítsanak Jézus nevében. Ám ők, a szívükben izzó isteni szeretettel és a Szentlélek adta új bátorsággal így feleltek: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20)
A mai hívő szívében ugyanaz játszódik le, mint Péter és János apostolok szívében: Isten- és emberszeretetünk egyenes következményeként embertársainkat is részesíteni akarjuk Isten boldogító ajándékában. Ennek pedig a legtermészetesebb módja az, ha mi magunk is tanúságot teszünk imameghallgatásunkról – arról, „amit láttunk és hallottunk”, arról, ami velünk történt, amit velünk cselekedett az Úr, s így Jézus személyes tanúivá válunk.
De korántsem az imameghallgatások, jelek és csodák jelentik itt a földön Isten legnagyobb ajándékát, hanem az, hogy Jézust követve, megváltásának erejében részesedve, ígérete szerint életre kel bennünk és körülöttünk Isten országa. Márpedig Isten országa csodálatos dolog: „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben”! (Róm 14,17) Aki a Katolikus Egyház tanítását követve és szentségeiben részesedve a szeretet törvényei szerint él, az valóban Isten Szentlelkének lakóhelyévé és templomává válik, részesül az isteni áldásban, boldogságban, gondviselésben és oltalomban. „Milyen boldogok és áldottak!” – kiált fel Szent Ferenc a hívekhez írt levelében, hiszen megnyugszik rajtuk az Úr lelke, lakóhelyet és szállást készít náluk magának, és a Szentlélek által a mi Urunk Jézus Krisztussal egyesül a hívő lélek.
János apostol első levelében olvashatjuk: „Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne.” – s a szeretet hitelesítő pecsétje a tanúságtétel!
Miről tegyünk tanúságot?
Imameghallgatásunkon túl elsősorban arról, hogy Jézus tanítását követve mi történt velünk: az Isten képmására teremtett teremtmény létéből valóban átjutottunk egy egészen másféle és újszerű életbe: az istengyermeki létbe, a megváltott létbe. A megváltás erejében, hitünk, imádságunk és a szentségek vétele nyomán átjárja szívünket a béke és az éltető remény, egyre jobban lángra gyúl bennünk a szeretet, és a Szentlélek öröme dobol a szívünkben. Megszépül az életünk, s a bűn bilincseitől megszabadulva, magunk is áldássá válva elkezdjük széppé és boldoggá tenni a környezetünket, miközben a sátán sötét és romboló erői visszaszorulnak, átadva helyüket Isten építő erejének, ragyogásának. Az isteni gondviselés segít fokról fokra elsajátítanunk az erényeket, hogy előkészítsen minket a mennyország boldogságára, miközben mennyei Atyánk ezernyi jelét adja irántunk érzett végtelen szeretetének és figyelmességének, többek között – ígérte szerint – imameghallgatásokkal is.
Hogyan tegyünk tanúságot?
Szavakkal – imameghallgatásunkról különösen is. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok, melyet Isten tulajdonába vett, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg titeket.” (1Pét 2,9)
A létmódunkkal – ahogyan Istennek való önátadásunk nyomán ténylegesen megvalósulnak bennünk Isten ígéretei és öröme, láthatóvá válik áldása, a hit gyümölcsei. A világ számára nem elegendőek a szavak; az emberek azt szeretnék végre látni, hogy valóban működnek-e a dolgok, esetünkben valóban „boldogok és áldottak”-e Jézus követői, valóban áthatja-e őket az isteni szeretet, a szelídség, az alázat és a türelem. „Korunk embere inkább hisz a tanúknak, mint a tanítóknak.” – mutatott rá Szent II. János Pál pápa.
Felelős felebaráti szeretetünkkel – ez a legfontosabb, ez minden másnál fontosabb! Szent Pál így világít rá: „Az egész törvény ugyanis ebben az egy mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Gal 5,14) Végső soron nem másról, mint a szeretet bennünk lakó Istenének valóságáról akarunk tanúságot tenni embertársainknak, megjelenítve Őt. Az Isten-adta boldogság, az áldottság érzése időlegesen elhagyhat bennünket az égi próbák vagy a kísértések következtében – ám az Isten saját képmására teremtett drága teremtményei iránt, azaz embertársaink iránt tanúsított felebaráti szeretetünkben a legvégsőkig ki kell tartanunk – ez a hitünk mindig aktuális próbája és legfontosabb bizonyítéka. Embertársaink számára életünk üzenetté válik, Isten üzenetévé, mi magunk pedig (gyengeségünk ellenére is!) Isten képmásává (imago Dei).
De Paul Vince, miután megismerkedett Szalézi Szent Ferenccel, Genf püspökével, ezt mondta: ,,Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!”
Egyszerűen – „Simplex sigillum veri.” – „Az egyszerűség az igazság pecsétje” – világít rá a latin bölcsesség. „Testvéreim! Az Úr engem az egyszerűség és az alázat útjára hívott meg, és igazán ezt az utat mutatta meg nekem és mindazoknak, akik hisznek nekem és követni akarnak” – mondta Assisi Szent Ferenc.
Tettekkel és életünkkel – „Minden szónál ékesebben beszél a tett.” – igazít el a mondás a hétköznapi tanúságtétel kérdésében. Tetteink, választott életformánk, döntéseink és az ezekből a mozaikokból kirajzolódó egész életünk nagyszerűen hirdetik az általunk vallott értékeket és hitet. Ahogyan a zsolozsma himnuszában imádkozzuk: „Atyánknak bő kegyelmeit / mutassa meg jó életünk.”
Az egyháztanítóvá nyilvánított nagy középkori szent, Páduai Szent Antal így figyelmeztet: „Elteltek a Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni.” (ApCsel 2,4) „Akit eltöltött a Szentlélek, különféle nyelveken beszél. A különféle nyelvek jelentik a Krisztusról szóló tanúságtétel különböző fajtáit, úgymint az alázatosságot, a szegénységet, béketűrést, engedelmességet. Ezeken a nyelveken akkor beszélünk, amikor ezeket a saját életünkben mutatjuk meg másoknak. Akkor élő a beszéd, amikor beszélnek a tettek! Könyörgök: hallgassanak el a szavak, beszéljenek a tettek! Szavakban bővelkedünk, de tettekben szegények vagyunk s ezért átkozottak az Úrtól. Mert ő megátkozta a fügefát, amelyen nem talált gyümölcsöt, csak leveleket.”
Úgy legyen!
+ + +
Üdvözítő Istenünk hallgass meg minket: add, hogy világosságodat kövessük, igazságodért munkálkodjunk és belőled újjászületve, mint a világosság fiai tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
(Részlet a Kis zsolozsmából)